Tanulság..
A múlt héten történt ez meg velem, megosztom veletek:
Ha ismertek tudjátok, hogy a szerelmi életem nem éppen kiegyensúlyozott.
Egyik csalódás a másik után.
Ahogy az lenni szokott, most is eltalált egy pofon, ilyenkor én odébb állok, megvárom, míg lehiggadok.
Ebben az esetben ez nem ment, tomboltam, pillanatok alatt szétzúztam mindent amit hosszú ideig gondossan, megfontoltan építettem fel.
Belül egy hang végig suttogta:
Ne csináld, váj... de hiába. Mintha a határokat feszegettem volna.
Ellent mondtam minden eddig elvemnek és bántottam, szándékossan bántottam mást.
Üzenem mindenkinek:
Hibázni lehet, sőt kell is, de ha lehet halgassatok arra a bizonyos belső hangra.
Én nem tettem,most már minden oda. Szavakkal a tettekek jóvá tenni nem lehet.
Az élet iskolájában én is tanuló vagyok, most megbuktam, de jelentem ilyen több nem lesz.
Tanulni, csak a hibákból lehet.